Kárász (Carassius carassius)

Elterjedés, élőhely:
A kárász Európa minden folyó illetve álló édesvizében előfordul, kivéve a hideg vizű mély tavakat sebes folyású patakokat. Oxigénigénye csekély, így mocsarakban lápokban is előfordul. Tavakban a gyorsan felmelegedő part menti vizekben tanyázik előszeretettel, nádtisztások szélén, hínarasokban találja meg igazán kedvező életfeltételeit. Csak a télvíz idején húzódik a mélyebb vizekbe, a nyugalmi időszak idején.


Testfelépítés:
A kárász magas testű, oldalról kissé lapított hal. Két faja él Magyarországon, az ezüstkárász és a széles kárász. A megkülönböztetésük nem okoz nagyobb gondot, mivel a széles kárász magasabb hátú és a farok tájékon egy sötét folt található. Feje kicsi, szája csúcsba nyíló. Testszíne hátoldalon sötétbarna, oldalán az aranysárgától az ezüst szürkéig minden színben előfordul (aranykárász), hasa piszkosszürke. Pikkelyei aprók, kissé bőrbenőttek. Úszói világosszürkék, hátúszójának első sugara, kemény fogazott, ún. bognártüske.


Szaporodás, egyedfejlődés:
Ívása május-június hónapban kezdődik, szakaszosan folyik. A kárászok között kevés a hím ivarú (tejes), így gyakran előfordul, hogy a pontyfélék családjába tarozó halakkal összeívik, gy létrejöhetnek hibrid egyedek. Növekedése lassú, még táplálékban gazdag vizekben is, sőt ahol az állomány sűrű, csököttek maradnak a halak, nem nőnek meg 10-20 cm-nél nagyobbra.


Táplálkozás:
Az ikrából kikelő lárva az első időszakban planktonikus szervezeteket fogyaszt, kandicsrákot, vízibolhát, kerekesférget. Később áttér az apró növényi és állati szervezetek fogyasztására, fiatal növényi hajtásoktól kezdve férgek, csigák, kagylókig minden szerepel étlapján. A pontynak táplálék konkurense ezért állományának nagymértékű elszaporodása miatt kárt tehet a többi nemes halállományban, gyérítését ragadozóhal betelepítéssel oldják meg.

Horgászata:

A kárászozás, nagyon szórakoztató. Űzhetjük finom úszós felszereléssel, vagy fenekező cuccal. A felszerelést mindkét esetben érdemes finomra hangolni. Ha úszós bottal horgászunk rá, érdemes a vízoszlop teljes magasságában keresgélni. A lassan ereszkedő, alálebegő csalit előszeretettel ütik el a vízközt kószáló kárászok. Főleg kora tavasszal érdemes őket a víznek ebben a rétegében keresni, bár nyáron is megfigyelhetünk a felszín alatt kóborló csapatokat. Ha itt mozognak, érdemesebb tisztán csonti csúzlizással csalogatni őket.

Ha a fenék közelében horgászunk rá, az eresztéket úgy érdemes belőni, hogy a horog éppen érintse az aljzatot, de ne feküdjön el rajta. Ilyenkor érdemes etetőanyaggal bátorítani őket, de azt tapasztaltam, hogy célszerű az egyszeri, bőséges alapozás után nem háborgatni őket. A gyülekező csapatot a menet közben zuhogó gombócok könnyen szétugraszthatják. Csaliként szóba jöhet a csontkukac, trágya giliszta, kukorica, búza, szúnyoglárva.

Ha a finom fenekezés mellett döntünk, könnyű feederbotot, pickert válasszunk Az előkét érdemes meglebegtetni. A kosárba könnyen oldódó keveréket készítsünk. Etetőanyag tekintetében számos gyártó készített kimondottan kárászra hangolt etetőt, érdemes kipróbálni őket. Én kárászra az olasz etetőanyagokat szeretem használni. A Milo, Trabucco cég „carassias” kajái kimondottan finomak. Ez persze ízlés kérdése, senkit nem biztatok arra, hogy csak ezeket használja. Másoknak más jöhet be.

A kapás többnyire heves, hirtelen rántás, vagy elhúzás.(Kivételt képez, mikor annyira finnyásan maszatolnak, hogy csak orrukkal tologatják a csalit.)

Védekezése elismerésre méltó, egy testesebb kárász rohamai pontyéhoz hasonlatosak, még a gyakorlott horgászt is megtéveszthetik. Nemegyszer előfordult velem, hogy védekezéséből ítélve pontyra szavaztam, és szákoláskor ért a meglepetés, ezüstkarcsi volt a tettes.

Rendkívül szívós, sokáig életben tartható, ezért őszi csuka csaliként is érdemeket szerzett magának. Húsa szálkás, de jóízű, vannak, akik a halászlébe mindenképp tesznek kárász aromát.