Csuka (Esox lucius)

Őshonos ragadozó halunk, mely jellegzetes más hallal nem összetéveszthető, mint a képen is jól látható, ezért alakjáról nem írok többet. Talán annyi fontos még, hogy akár 100-150 centimétere is megnőhet.
Mindenhol megtalálható hazai vizeinkbe, ebből kifolyólag mindenhol megpróbálhatunk rá eredményesen horgászni.
Főleg parti növényekkel benőtt partszakaszokon szeret tartozódni, ugyanis innen szokott nézelődni és az első adandó áldozatra lecsapni, majd azt felfalni. Főleg keszegeket, kisebb testű más halakat, békát és madárfiókákat (akik oda merészkednek).

Horgászata:
Egyelőre nézzük az úszós horgászatott:
A felszerelés a következő egyszerű technikával történik. Vásárolsz egy kb. 25 g-os csukázó úszót a boltos majd ajánl egyet, vagy kettőt. Veszel hozzá 20 g-os gömbólmot acélelőkét kb 30 cm-eset és 1-es süllőző horgot. Az úszót ráhúzod a damilra megütközteted. Az ólmot szintén felhúzod a damilra szintén rögzíted fixen, majd kötsz egy forgókapcsot, olyat amelyik kapcsos, mivel abba tudod kényelmesen bele akasztani az acél, vagy kevlár előkét. Majd az előkére rögzíted a horgot és kész is a csukázó felszerelés. Nincs már dolgod, mint kiválasztani a csukás helyet és türelmesen várni míg fogsz egyet. Ja a kishalat szúrhatod orrba és hátba is, lehetőleg úgy, hogy ne szúrd át a gerincét. Azt nem tudom miért, de van aki a döglött halra esküszik és azt állítja, hogy a legnagyobb csukákat, azzal lehet fogni.

Ez a felszerelés, majdnem ugyanaz, mint az előbbi, csak annyi a különbség, hogy megméred a vízmélységet. Itt nem gömbólmot használsz, hanem fülespálca, vagy cseppólmot. Miután megmérted a vízmélységet eldöntöd, hogy hol lesz a csuka (ami nem biztos, hogy bejön), vagyis milyen magasságban kívánsz horgászni. Ezután már nincs más dolgod, hogy elvágod a damilt kötsz egy 3-as forgót, rögzíted az acél, vagy kevlár előkét, horgot. Tűződ a kishalat és várod a kapást.

A legfontosabb a csuka szájába kézzel ne nyúlkáljatok, mert nagyon éles a fogsora és a harapása is. Könnyen leharapja az ujjperceteket. Ha erre a nemes halra horgásztok mindig legyen nálatok szájfeszítő és horogszabadító csipesz.