Compó (Tinca tinca)

Származás, elterjedés, élettér:
Compó (Tinca tinca)
Elterjedése Európában Nagy Britanniától egészen Oroszországig tehető, jelentős állományai élnek Írország melegebb vizeiben. Egyaránt megél kisebb és nagyobb tavakban, folyókban, mocsarakban lápokban is előfordul, a kárász mellékhalaként fordul elő. Oxigénigénye csekély. Kedveli az iszapos aljzatú lassú folyású vízszakaszokat. Dús növényzet között érzi biztonságban magát. Hazánkban a patakokat és a táplálékban szegény tározókat kivéve minden folyó és állóvizünkben megtalálható. Németországban a pontyos tógazdaságokban tenyésztett hal, néhol többre becsülik húsát a pontyénál.

Testfelépítés:
Zömök testű vaskos hal, testszíne jellegzetesen palack zöld, oldala ezüstös zöldes, hasa piszkosfehér, de gyakori az egészen aranysárga színű compó is. Úszói lágy sugarúak erőteljesek lekerekítettek. Kűltakarója rendkívül síkos nyálkás (régen a nép doktorhalnak nevezte, azzal magyarázva, hogy a beteg halak a compók testéhez dörzsölve magukat gyógyulnak meg), pikkelyei aprók erősen bőrbenőttek. Érzékszervei közül az ízérzékelése a legkifinomultabb, látása apró szemei miatt gyengébb, szag és ízérzékelését segíti a szájszögletében található 1 pár apró bajússzál.

Szaporodás, egyedfejlődés:
Ívása május-június hónapban történik, amennyiben az időjárás kedvezőtlen akár hetekkel is elhúzódhat, ilyenkor általában a beérett ikra gond nélkül felszívódik a hal testében, elenyésző esetben következik csak be tömeges halpusztulás. Ikráit a felmelegedő sekély vízben lévő növényekre rakja. a kikelt lárvák a szikzacskó felszívódásáig a növényszálakon függenek, utána elindulnak élelemért. Az első időszakokban mivel igen kicsik, csak planktonikus szervezeteket, illetve algákat fogyasztanak. Növekedése táplálékban, gazdag vizekben is lassúnak mondható 50 cm-es testhosszúságot és 2,5-3 kg-os testsúlyt érhet el.

Táplálkozás:
A compó apróállat evő, de előszeretettel fogyasztja a növények zsenge hajtásait és a vízben élő algákat, moszatféléket. Fogyasztja a férgeket, kagylókat, csigákat, kedvenc tápláléka az iszapos részeken előforduló szúnyoglárva, ami természetesen a legjobb csali, ha horgászunk rá.

Hol keressük:
A compó lassú folyású folyó és állóvizeink lakója. Elsősorban iszapos, növénnyel sűrűn benőtt vízterületeken keressük. Oxigénigénye csekély, ezért vígan megél a gyorsan felmelegedő kisebb tavakban is. Néha teljesen beássa magát a vízi növényzet sűrűjébe, ott találja meg táplálékának nagy részét, vízi rovarokat friss növényi hajtásokat, mégis legnagyobb kedvence a vörösszúnyoglárva, amit az iszapból csipeget. Mocsarakban, lápokban is megtalálható, régebben a magyar halászok kenyérhala volt. Színe rendkívül jól alkalmazkodik környezetéhez.

Kapási idők:
Főleg a melegebb hónapokban horgászhatunk rá eredményesen, tavasszal mikor a jég levonul még pihenéssel tölt néhány hetet, mikor a víz kezd, egy kicsit felmelegedni csak akkor indul táplálékkeresésre, ilyenkor kapása rendkívül finom óvatos. Horgászati szempontból a legsikeresebbek azonban a nyári hónapok, ősszel is táplálkozik, de inkább csak a mélyebb részeken tartózkodik. A telet a vizek legmélyebb pontjain tölti az iszap közelében. A napszak is fontos horgászati szempontból, a legjobb eredményt hozhatják a kora reggeli, hajnali, illetve a késő esti órák. Délben csak borongós idő esetén jelentkezhet. A csepergő eső fokozza kapókedvét, sőt zivatar elvonultával, mikor a víz feldúsul oxigénnel, határozottabban kap.

Horgászmódszerek:
Horgászni erre a halfajra tudatosan csak néhányan horgásznak és csak olyan vizeken ahol szép számban él. Különös élményt nyújt finom szerelékkel kihozni a Vizi növényzet buja áthatolhatatlan szövedékéből ezt az igen harcos halat. Mivel növényzet közt horgászunk, és a fenék közelében kell, hogy keressük a compót ezért az úszós módszerek közül a feltolós, és a felfektetős módszer jöhet szóba, a csalinak a vízfenéken kell lennie. Fenekezésnél a csúszó ólmos, illetve a csúszóra szerelt etetőkosaras módszer jöhet szóba, mindig finom szereléket használjunk.

Felszerelés:
A horgászbot úszózásnál legyen spiccakciós, hossza 3,8-4,2 m, dobósúlya 15-30 g, előfordul, hogy esőben horgászunk, ekkor elengedhetetlen a match-bot, ennél a botnál ugyanis a gyűrűk aprók és szorosan egymás mellett helyezkednek el, ezért a nedves botra nem tapad a zsinór és megkönnyíti a dobást. Az orsó legyen legalább 35-ös kapacitású, megbízható fékrendszerrel rendelkezzen, mert a compók bizony kemény harcosok. A zsinórt csak az ésszerűség határáig finomíthatjuk, hiszen szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy akadályokban bővelkedő vízterületen horgászunk, megfelelő erre a célra a lágy csomótűrő zsinór, méretét tekintve 0,12-,20 mm-ig, de ahol kapitális példányok is vannak, ott bátran használhatunk 0,25 mm-est is. Az úszó ceruzaformájú, vagy körte alakú legyen, mindenképpen hosszú antennájút válasszunk, mivel ezeken a fajtákon lehet a legjobban észrevenni az óvatos kapást. A horog 8-14-es méretű bő öblű legyen, mindig fenjük tű élesre.
A fenekező módszernél bevált a rezgőspicces módszer, amely egy speciális botvégre csavarozható érzékeny spicctagról kapta a nevét. A botot kissé ferdén kell elhelyezni, a kapást a botvég finom rezgése jelzi. Etetőkosaras horgászatnál alkalmazhatunk csonti kosarat, illetve fémrácsos ún. Feeder-kosarat, amelyet finom őrlésű etetőanyaggal töltünk meg. A zsinór itt lehet egy kicsit vastagabb, mint az úszós horgászatnál, 0,25-ös.

Csalik:
A compóra alkalmazhatjuk a növényi és állati eredetű csalik széles skáláját, a kukoricától a kenyérgyurmáig mindent használhatunk, egy fontos szabály van viszont, hogy a csali idegen szagoktól mentes legyen (pl. dohányosok etetőanyag gyúrás illetve csalizás előtt gondosan mossanak kezet), a hal ugyanis rendkívül jó íz és szagérzékeléssel rendelkezik. Ha a gyurmáinkat különféle aromákkal ízesítjük, vigyázzunk az adagolás mennyiségére, a túl sok ízfokozó anyag riasztólag hat a halra. Elsősorban az édes aromákat kedveli, főleg a mézzel érhetünk el nagy sikereket. Állati eredetű csalik közül első helyen áll a természetes tápláléka a vörös szúnyoglárva, amelyet vékony húsú horogra feltűzhetünk, de már a kereskedésekben kapható egy olyan ragasztó, amely a vízben nem oldódó és megfelelően rögzíti a lárvát a horoghoz. Az apró trágyagiliszta, csonti, vékonyabb pióca is eredményt hozhat, érdemes próbálkozni, hiszen nem tudhatjuk, hogy éppen mire éhezik meg a halunk, és az sem mellékes dolog, ha esetleg ponty kap a horgunkra.
Etetőanyag feltétlenül fontos a compó horgászatánál. Elsősorban itt is az édesebb illatúakat részesítsük előnyben, érdemes a kajába keverni szemes takarmányt (főtt búza, kukorica, zúzott csillagfürt), illetve apróra vágott gilisztát, szúnyoglárvát. Egyes helyeken főleg versenyhorgászok, gyeptéglát gondosan megtisztítanak, majd rászórják az élő csalikat, és mindenestől behajítják a horgászhelyre, a vízbeéréskor a férgek kimásznak a gyeptéglából és odacsalják a halakat.

Fárasztás, kiemelés, élve tartás:
A compó kapása egészen finom, gyakran csak azt látjuk, hogy az úszó liftezik fel le mm-eket, vagy pedig furcsán remegve mozog, ilyenkor a hal óvatosan ízlelgeti a csali. A bevágás után elementáris erővel igyekszik a sűrű növényzetbe, ha vissza tudjuk tartani az már fél siker, a szákolásnál mindig fej felől merítsünk és várjuk meg amíg a hal teljesen elkészül erejével. A kézzel való megragadása nem mindig tanácsos, mert ez a síkos bőrű hal kicsúszhat kezünk közül, ezért puha ruhával érdemes megfogni. Élve tartása szákban történik, jól viseli a rabságot. A hal tisztításakor első benyomás az, hogy igen nehéz megszabadítani gazdáját a pikkelytől, ezen csak úgy segíthetünk, hogy a megölt halat néhány pillanatra lobogó forró vízbe mártjuk, a pikkely így könnyen lejön.